2012. július 29., vasárnap

Lindá(k)nak!



Hosszabb-rövidebb időre mindannyian felpaprikázódunk hétről-hétre. De, vannak akiknek a dühöt, ezt az alapvető és természetes érzelmi reakciót igen nehéz normális mederbe tartani.

Időnként gondunk van haragunk konstruktív (építő jellegű) kifejezésével. Sőt már azzal is, hogy időben felismerjük magunkban a düh kezdődő előjeleit: a csalódottságot, majd a frusztrációt. A korai és célravezető problémakezelés elmaradása azért igen fontos a haragmenedzselés szempontjából, mert ezeknek az enyhe és még könnyen kezelhető negatív érzelmi reakcióknak a szó nélkül hagyása, igen könnyen belesodorhat bennünket olyan már kezelhetetlenné beszűkült tudati állapotba, amely durva kirobbanásokba, verbális agresszióba vagy erőszakos, romboló viselkedésbe torkollik. Ezt pedig minden jó érzésű ember megbánja.

Holott lehetne megbánás, egyre hiteltelenebbé váló bocsánatkérések nélkül is élni. Lehetne és érdemes is lenne. Mert az ilyen győztes-vesztes (win-loss) játszmáknak hosszútávon legtöbbször gyökeresen megváltozik a kimenetele.

Az agressziója, vagy kompromisszum-képtelensége miatt rendszeresen felülkerekedőt, előbb-utóbb megunja, megutálja a „vesztes” és joggal magára hagyja. Tehát a másik igényeit, érzéseit figyelmen kívül hagyó „győztes” idővel veszít. Méghozzá sokat veszít. Elveszíti azt, akivel boldogan is élhetett volna, ha képes lett volna a másikat is boldoggá tenni. Ha megtanult volna győztes-győztes (win-win) játszmákat játszani.

Ugyanakkor a „vesztes” is többet nyerhetne, vagy legalábbis jobban minimalizálhatná érzelmi veszteségét (önértékelés csökkenés, pánikroham, depresszió, stb.), ha kellő időben (minél hamarabb!) és énhatékonyabban (asszertívebben) kiállna önmagáért. Vagy észrevenné, hogy a „megmentő /megváltó” csapdájába esett vagy csalták!

Fiatal lányok, asszonyok, fiúk és férfiak! Tessék jól megjegyezni:

1. Az agresszort kívülről, akarata ellenére megmenteni nem lehet. Teljesen felesleges vesződni vele.
2. Ugyanis valójában esze ágában sincs megváltozni! Mi erre a bizonyíték?
  1. Ha akart volna, már nem lenne „kiskirály” és nem szánta volna Önöknek a szemétdomb szerepét.
  2. Rövid távon nem is érdeke a megváltozás, hiszen a legkisebb érzelmi ráfordítással, zsarnokként tudja maximálni személyes hasznát. (Más meg úgysem érdekelte soha.) A megfelelő társsá válás pedig sokkal több érzelmi befektetést igényelne az ő részéről...
  3. A legtöbb „érzelmi parazita”, már az Önnel való találkozás előtt megtanulta, hogy ha elhagyják, utána mindig talál újabb áldozatokat, akiket szerencsétlenné tehet. Azaz újabb ok, ami miatt "nem érdemes megváltoznia".
3. Kedves lányok, asszonyok, fiúk és férfiak! Kedves Hölgyeim és Uraim! Kedves mindenki, aki egy abuzív párkapcsolatban tengeti életét! TÖBBET ÉRDEMELNEK EGY ÉRZELMI ZSARNOKNÁL!

Úgyhogy, ha a kölcsönös boldogság-keresésben partnere nem partner, érdemes levonni mielőbb a következtetést, hogy minden ígéret, csak duma, mesebeszéd. Egyszerűen NEM SZERETIK, nem értékelik ebben a kapcsolatban. És ez nem az Ön értékein múlott!

Ha viszont nem szeretik az embert, akkor a kölcsönösség jegyében: nincs miért szeretnie. Fogni kell és érdemes a sátorfáját és ideje cihelődni, tovább vonulni.Csak az ostoba várja egy akácfa alatt, hogy az egyszer majd - és az ígéretek szerint: csakis neki - lédús, gyönyörű, gyümölcsöt terem…

"Itt az idő. Most vagy soha." Hiszen minél kevesebb ideig tart egy abuzív kapcsolat rendszeres érzelmi súrlódása, annál kisebb sérülésekkel, annál gyorsabban és sikeresebben talál majd magának méltó társat.

Bízhat benne! Sikerülni fog!


Dr. Kopácsi László pszichiáter - Győr
www.stresszdoktor.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése